Persus, I. számú kutatóintézet, igazgatói iroda

A Bosszú lovagjai: -15 év

– Hogyne… Persze, megoldjuk a páncélzatot… Igen, már majdnem elkészültek az átlagkatonák. Ő is ezt fogja mondani. Akkor várjuk.

Ryder Woggsnak csak a szavai hordoztak lelkesedést. Persus első számú kutatóintézetének igazgatója idegesen dől hátra a székében. Tekintete az ajtó melletti fatáblára vetődik, amire a hosszú évek során innen-onnan összegyűjtött maszkokat tette ki. Rongby érdeklődött a klóncsapataival kapcsolatban. Kérnie kell Sarahtól egy jelentést, mennyinél tartanak. Négy éve engedélyt adott neki ötvenre egy teszt miatt, fél éve azonban élesben kellett nekilátni a maradéknak. Ha jól becsülték az ütemtervet, a napokban kell elkészülniük az utolsó katonákkal.

Woggs kihúzza íróasztala legutolsó fiókját. Egy keveset kotorászik az odatett jelentések között, amíg megtalálja, amit keres. Öt éve, amikor elkezdtek gyűlni a jelentések a Derek Rongby számára felállítandó klónseregről, már nem tűrt halasztást egy olyan hely keresése, ahol a többi dokumentációtól külön gyűjtheti őket. Elvégre igencsak hátrányosan érné az intézetet, ha kiderülne a megrendelésre elkezdett projekt, aminek keretében nem egyszer szegtek törvényt.

Az előkeresett jelentést nagyjából négy éve kapta meg. Nem gyöngybetűs, de a női kézírást könnyű elolvasni. Hol is volt? Mintha az utolsó oldalon látta volna… Igen, itt is van a tervezett időbeosztás. Szerdára elvileg befejezik. Akkor már a kész, teljes létszámú csapatokat tudják megmutatni…

Gondolataiból kopogtatás zökkenti ki.

– Szabad!

Az ajtó kinyílik, és Brad lép be rajta. Ryder int neki, hogy jöjjön be nyugodtan.

– Csak nem történt valami valamelyik elittel? – kérdezi a legrosszabbtól tartva. A kettes, akit Andrára küldtek, bármikor életét vesztheti.

– Nem, semmi baj – igyekszik megnyugtatni Brad, mintha megérezte volna az aggodalmát. – A kettes sorjában teljesíti a feladatokat, amiket férfivá érésének folyamán állítanak elé. Látják benne a lehetőségeket, és minél többet ki akarnak hozni belőle. Semmi sem indokolja, hogy a halálát kívánják.

– Ez jó hír – sóhajt fel megkönnyebbülten az igazgató. – És az egyes?

– Ott is jól megy minden. Most ünnepelték az ötödik szülinapját.

– Valóban?

– Azt a napot tekintik a szülinapjának, amikor átadtuk nekik. De mivel már akkor is volt egyéves, azt hozzáadták a korához. Együtt ünnepelt az egész család. Apa, anya és a kis Bart.

– Érdekes nevet adtak neki. De ez már rájuk tartozik. A kettest nem nevezték el?

– A közösségen belül csak Kis Tehetségként emlegetik. Más névre ott nem is nagyon van szüksége.

– Sarah csapata hogy halad az átlagkatonákkal?

Brad vállat von.

– Ezt tőle kéne megkérdezned.

– Nem beszéltek egymással?

– Munkáról nem sokat.

– Vagy úgy…

Az igazgató elmosolyodik. Hát persze. Biztos vannak sokkal érdekfeszítőbb témáik is. Mielőtt azonban elkezdhetné gondolatban felsorakoztatni a példákat, ismét kopognak az ajtón. Mikor behívja a látogatót, Sarah lép be a helyiségbe.

– Na, csak emlegetni kellett – szólal meg Brad, enyhe csipkelődéssel a hangjában.

– Rólam volt szó? – kérdezi Sarah őszintén meglepődve.

– Ne is törődj vele! – legyint Mr. Woggs. – Mit hoztál?

– Bátorkodtam megelőlegezni egy jelentést. Ma még van időnk három klónra, holnap pedig elkészül az utolsó öt is. Itt van minden, feketén-fehéren.

– Azta! – vonja fel a szemöldökét az igazgató. – Ezt nevezem. Tényleg jó döntés volt rátok bízni Rongby megrendelését.

Sarah és Brad elégedett pillantást váltanak. Ez az elismerés számukra felért azzal, mintha mindenki előtt kijelentenék, hogy ők az intézet legjobban teljesítő alkalmazottai. Persze az egész csapatukkal együtt. Ezek között a falak között ez sokkal többet jelent, mint holmi „Hónap dolgozója”-kitüntetés. Főleg, hogy ilyen itt nem is létezik. Pedig az talán a többieket is valamivel jobb munkára sarkallná. Habár az is igaz, hogy így is mindenki rendkívül lelkiismeretesen dolgozik. Ha nem így lenne, nem ők lennének Persus első számú kutatóintézete.

– Akkor én megyek is – veti fel Sarah, és már indulna is az ajtó felé, amikor az igazgató visszahívja.

– Várj csak! Beszélnünk kell. Brad, te is maradhatsz, hiszen közvetetten téged is érinthet.

A két csoportvezető ismét összenéz, tekintetükben viszont ezúttal nyoma sincs a korábbi elégedettségnek. Most sokkal inkább bizonytalanságot, talán egy kis félelmet lehet leolvasni róluk. Valami olyasmit, hogy: „Mi történt már megint?”

– Rongby jelentkezett – érkezik a válasz a kimondatlan kérdésükre. – Tudni szeretné, elkészültek-e a katonái.

– Akkor megmondhatja neki, hogy kész vannak – mondja Sarah, valamivel megkönnyebbülten. Nyilván komolyabb dologra számított, például hogy módosítottak a megrendelésen és kezdheti az egészet elölről, vagy hogy felmondták a megállapodást és egész idáig hiába dolgozott.

– Ezt inkább rád bízom.

Sarah arcáról lefagy a mosoly.

– Idejön?

– Egy emberét küldi, akit nemrég sikerült maga mellé állítania. Egy bizonyos Bruno Spencer, akit a társai nem fogadnak el a kinézete miatt. Ő ellenőrzi, hogy megvan-e mind a kétszáz klónkatona és hogy megfelelően vannak-e elszállásolva. Azt mondta, hoz egy páncélt, amit majd nekünk kell sokszorosítanunk a klónjaink méretében. Százat tengerkékbe, százat pedig vérvörösbe kell öltöztetnünk, mielőtt átadnánk őket neki. És lehet, hogy az elitekre is rákérdez.

Erre a kijelentésre Brad is feszengeni kezd. Nem különösebben azért, mert bármi is rosszul menne az elitkatonák projektjében, de vannak olyan ellenőrök, akik mindenben célirányosan a hibákat keresik. Ha kifognak egy ilyet, az nagyon sokba kerülhet nekik.

– Ez a Spencer a jövő héten érkezik. Bízom benne, hogy nem lesz probléma. Elvégre rengeteg időnk és munkánk… akarom mondani, rengeteg időtök és munkátok van benne. Most mehettek. Rátok fér egy kis pihenés.

Sarah és Brad rövid biccentést követően távoznak az irodából. A folyosón is egymás mellett sétálnak.

– Örülsz, hogy befejeztétek a klónokat? – kérdezi Brad.

– De még mennyire! Olyannyira, hogy este szeretnék ünnepelni is egy kicsit. Csatlakozol?

– Pont én jutottam hirtelen az eszedbe?

– Ha már így összeboronáltak minket ezzel a Rongby-féle rendeléssel… Ne mondd, hogy nem tetszik az ötlet…

– De, tetszik. Mikor és hol?

– Este a szobámban?

– Jól hangzik.

De még mennyire, hogy jól hangzik. És amit mond, az valóban igaz. Rongby megrendelését kizárólag nekik kellett teljesíteniük, más csapatok nem is tudnak róla, hogy az intézet elvállalt egy ilyen megbízást. Az igazgatónál is ők ketten kerültek kitüntetett helyzetbe azzal, hogy teljesítették a rájuk bízott feladatot.

Azért viszont hálát fog adni az égieknek, hogy a megrendelést úgy osztották el kettejük között, ahogy. Ez a Spencer biztos nem senki, ha Rongby ennyire megbízik benne. Ki tudja, mi lesz, ha valami nem tetszik neki. Szavakkal nem is tudná leírni, mennyire örül, hogy a vizsgálat elsősorban nem az ő csapatánál lesz.

*

Persus, I. számú kutatóintézet, igazgatói iroda

A Bosszú lovagjai: -14 év

Mr. Woggs az asztalánál olvassa a legújabb jelentést. Még egy akta, amit őrizgethet a titkos fiókjában. Az egyik fémmegmunkáló műhelyükből jött, ahol egyébként a szállításhoz használt konténereiket gyártják. Most ők kapták a feladatot, hogy elkészítsék Rongby katonáinak páncélját, miután Brad levitte hozzájuk a mintadarabot.

Valamivel több, mint egy év telt el, amióta Rongby embere, az a Spencer meglátogatta őket. Az a fickó egyszerűen… hatalmas! Legalább két méter magas lehet, és legalább kétszer olyan széles, mint egy átlagos ember. Négy karja van, amik csak úgy dagadnak az izmoktól. Biztos szteroidokon élt korábban.

Ahogy hallotta, Spencert a négy karja miatt nem vették fel Magix egyik híres iskolájába. Rongby ezzel tudta maga mellé állítani. Ő nem csak Magix egyik iskolája, hanem egyenesen a három legnevesebb iskolája ellen kezdett el szervezkedni. Már tizenhat éve, hogy a három igazgató legyőzte, ő pedig idekerült azokkal a súlyos sérülésekkel. Rongby ezen a három igazgatón akar revánsot venni. Szaladinban, a Vörösforrás igazgatójában közös ellenségre találtak, így Rongbynak nem lehetett nehéz beszerveznie Spencert.

Szerencsére a négykarú férfi mindent rendben talált. Úgy látta, igencsak elégedetten távozott. Itt hagyta a páncélzathoz a mintadarabot, amit Brad levitt a fémművesekhez, Sarah pedig megmutatta neki a katonákat. Kétszáz engedelmes, hűséges, félelmet nem ismerő harcost. Folyamatosan képzik őket, mire Rongby szolgálatába állnak, bárki ellen kiállhatnak egy karddal és egy pajzzsal. Rég nem érezte olyan büszkének magát, mint amikor mögöttük lépkedve ő is megszemlélte a klónokat.

A száz vérvörös és további száz tengerkék páncél időközben elkészült. Ha Rongby bármelyik percben ideszól, ők azonnal rá tudják adni a katonákra a felszerelést, és már mehetnek is. Sarah és csapata immár elégedetten hátradőlhet. A megrendelés „átlagos” katonákra vonatkozó részét teljesítették.

Rongby viszont nem igazán igyekszik ideszólni a katonái miatt. Neki egyelőre valami más kell. Jobban mondva valaki más kell neki.

Kopogtatnak az ajtón. Az igazgató visszateszi a jelentést a fiókba, és csak utána hívja be a vendégét. A következő pillanatban Brad lép be a helyiségbe.

– Igazgató úr – biccent üdvözlésképpen.

– Mi hírt hozol, Bradley?

– Az egyes számú alanyunkról van szó – érkezik a válasz, amire Mr. Woggs szemöldöke feljebb szalad a homlokán. – Egy kis változás történt a szeretetteljes háttérben, amit összehoztunk neki. Kishúga született.

Mr. Woggs megkönnyebbülten kuncogni kezd. Már a frász kerülgette, hogy valami baj történt. Int Bradnek, hogy folytassa.

– A kis Rose három és fél kilóval, ötvenegy centivel és makkegészségesen látta meg a holdvilágot. Az egész család örömmámorban úszik a jövevény miatt.

Az igazgató szája halvány mosolyra húzódik.

– Lehetséges következmények?

– Gondolom, az érdekel, ami számunkra is fontos lehet. Ha úgy alakul, hogy a kishúga vagy bármelyik családtagja veszélybe kerülne a várt összecsapásnál, az plusz motivációt adhat az egyes számú alanynak. Ez a plusz várhatóan csökkentené az addigra becsült hátrányát, főleg, ha a másikat meglepetésként éri.

Az igazgató bólintással nyugtázza a hallottakat. Néhány másodpercig vár, hátha van még valami, amit Brad jelenteni akar. Mikor azonban a férfi nem szólal meg, Ryder kénytelen megtörni a csendet.

– Ricó jelentkezett nálad?

– Nem hallottam felőle, amióta elhozta a DNS-t. Fogalmam sincs, merre járhat. Rongby üzent érte?

– Ahogy mondod. Munkája van számára, méghozzá sürgősen. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb előkerül.

Mintha csak valaki meghallotta volna az óhaját, a következő pillanatban a titkárnő hangja hallatszik az asztalra helyezett hangszóróból:

– Mr. Woggs, Mr. Ricó keresi önt.

– Köszönöm, Miranda, küldje be!

Amikor Sam Ricó belép az irodába, Brad sietősen elköszön és kettesben hagyja őket. Sam csak azt követően szólal meg, hogy Brad kiment a helyiségből.

– Hivatott.

– Igen. Rongby szólt, hogy szüksége lenne rád. Feladata van a számodra, ha jól sejtem, felderítés, hiszen abban vagy a legjobb. Találkozni akar veled néhány nap múlva, Magixban, az Alfea tündériskola melletti erdőben.

– Ott leszek – bólint Sam, és már indul is kifelé, de Mr. Woggs megállítja.

– Várj egy kicsit! Lenne itt még valami. Én is megbíználak egy feladattal. Tudni akarom, Rongby mit csinál, és hogy milyen megbízásokat ad neked. Bármiről akar információt tőled, az nekem is kell.

– Játsszak kettős ügynököt?

– Pontosan. Ha úgy vesszük, gyakorlatilag visszahoztuk a halálból, így jogunk lenne tudni, hogy halad azzal a nagy tervével. Ha pedig túl komolyra fordulna a dolog, minket is felelősségre vonhatnának érte. Tudni akarom, mire készüljünk.

– Attól fél, hogy bezárják a laborját? – Ricó szája vigyorra húzódik. – Ahhoz előbb kapcsolatot kéne találniuk maga és Rongby között. Erről pedig csak kevesen tudnak.

– Nem akarok kockáztatni.

– Maga tudja…

Miután részéről már befejezettnek tekinti a beszélgetést, Ricó ismét megfordul, és elhagyja az irodát.

*

Persus, I. számú kutatóintézet, kísérleti labor

A Bosszú lovagjai: -8 év

Brad tekintete szüntelenül a fali monitorokat fürkészi. A két elitkatona-jelölt életjeleit a nap huszonnégy órájában figyelnie kell valakinek, hogy a legapróbb rendellenességet is ki tudják szűrni és szükség esetén megtehessék a szükséges lépéseket.

Az egyes számú alannyal eddig nem volt semmi gond. Él boldogan a kis családjával, még csak túlzott mértékű stressz sem érte. Ott szunnyad benne az a káprázatos képesség, arra kárhoztatva, hogy életében mindössze egyszer használja. De ez az egy alkalom még nem jött el. Még csak most lép serdülőkorba. Legalább annak a végét megvárják. Hiszen most még a szülői háztól sem merészkedik messzebb a sarki boltnál. Ha majd egy kicsit önállóbb lesz…

A kettes számú alany napjai ezzel ellentétben az életben maradásért folytatott harcokkal telnek. Az a törzs, ahova befogadták, pontosan úgy bánnak vele, ahogy kell. Teljes erőbedobással készül arra a napra, amikor szembenézhet a „testvérével”, bár ő ezt még nem tudja.

Az elmúlt tizenkét évben Brad többször is megkérdőjelezte, hogy valóban szükség van-e erre a kísérletre. Az első alanynak – Bartnak – semmi esélye nincs a túlélésre. Tulajdonképp csak azért hozták létre, hogy korai halált haljon a klónja keze által…

Nem. Nem gondolkodhat így. Ez egy tudományos kísérlet, ami gyakran jár áldozatokkal. Objektívnek kell maradnia, nem hagyhatja, hogy bármi is befolyásolja. Munka közben nem sajnálhat senkit és semmit. Ezt megtanulta az intézetben töltött hosszú évek alatt.

Merengéséből kopogtatás zökkenti ki.

– Szabad!

Az ajtó kinyílik, és Ryder Woggs lép be rajta.

– Van egy kis időd? – kérdezi.

– Mire?

– Meniz beszélni akar veled.

– Akkor nincs túl sok választásom, igaz?

Brad feláll a székéből, átengedve azt az egyik keze alá dolgozó munkatársának. Meglepetésére azonban a szobából kilépve Ryder nem az igazgatói iroda felé, hanem a másik irányba indul el a folyosón.

– Azt hittem, Menizhez viszel.

– Mindjárt. Csak még Sarah-t is magunkkal visszük.

– Minek kellünk mi neki?

– Gondolom lusta az összes jelentéseteket elolvasni. Nemrég érkezett egy beszámoló Samtől, azóta pedig nem hagyja nyugodni a téma.

Kisvártatva megérkeznek egy újabb faajtóhoz. Sarah még Bradnél is gyorsabban kötélnek áll, így hamarosan már hárman baktatnak az igazgatói iroda felé.

– És milyen immár nyugdíjas igazgatónak lenni? – kérdezi Sarah. – Megnyugodtál tőle?

– Egy kicsit – feleli Ryder. – Annak örülök, hogy nem hoztam szégyent az intézetre egy félbehagyott kutatással. De ezt a Rongby-projektet én indítottam el, akár nyugdíjaztak, akár nem. Ez a felelősség életfogytig fennáll.

– Rongbynál semmi nyoma nem maradt, hogy velünk üzletelt volna. Ha el is bukik, senki nem találja meg a kapcsolatot.

– Sam is ezt mondta, de sosem lehet tudni. Én mindenesetre próbálok felkészülni, hogy valamikor betoppannak a rendfenntartók.

– Azt mondtad, az előbb érkezett meg a beszámolója – veti közbe Brad. – Milyen fejlemények vannak?

– Mármint azon kívül, hogy új csatlósokat keres magának? Úgy tűnik, most talált egyet. A Vörösforrásban történt egy kis baleset. Az egyik tanuló felrobbantotta magát, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Rongby elment meglátogatni, hogy lehetőleg besorozza maga mellé, úgyhogy nagy valószínűséggel megmarad.

– Rongbynak pedig lesz két embere, akik legalább annyira gyűlölik Szaladint, mint ő maga.

– Ráadásul ha beszervezi ezt a tanulót, belső információkat is megszerezhet az iskoláról. Így marad kettő.

Az igazgatói irodából hangok szűrődnek ki, amikor odaérnek. Odabent valaki épp beszél.

– …Persze, megoldjuk. Nyugodtan jöhetnek, bármikor. Szintúgy.

Mr. Woggs kopogására szinte azonnal érkezik a válasz:

– Gyere be!

Az iroda nem sokat változott. A legszembetűnőbb különbség mindössze az, hogy Mr. Woggs maszkgyűjteménye lekerült a falról, átadva helyét egy vázányi egzotikus virágnak. A helyiség többi része változatlan maradt. Új tulajdonosa, egy magas, szikár, körszakállas férfi az íróasztal mögül tekint vendégeire.

– Á, Ryder! – kiált fel, amint az ajtó becsukódik. – Nem is mondtad, hogy ezzel a Derek Rongbyval ilyen kellemes beszélgetni.

– Talán mert nekem nem volt olyan kellemes…

– Ugyan, ugyan… Nem ezért hívtam a két barátunkat is ide – a férfi lassan feláll, és végignéz két dolgozóján. – Sarah Oyek és Bradley Mills. Az intézet két legmegbízhatóbb csoportvezetője. Úgy tudom, titeket ért a megtiszteltetés, hogy Derek Rongby rendelését teljesítsétek.

Brad és Sarah idegesen bólintanak. Nem igazán értik, mire megy ki ez az egész.

– Meséljetek egy kicsit róla! Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Mivel ennek hallatán Sarah és Brad csak egymásra merednek, azon tanakodva, hogy melyikük kezdje, a férfi visszaül az asztala mögé.

– Kezdjük akkor a hölggyel – mondja, és egy szék felé int az íróasztal másik oldalán.

Sarah idegesen fészkelődik a széken egy darabig, közben az új igazgató egy iratköteget húz maga elé. Brad csak most veszi észre, hogy mellette az asztalon még két köteg van – egy viszonylag kicsi és egy sokkal nagyobb.

– Nos, itt az áll, hogy a tied volt a kétszáz „átlagkatona”, amik el is készültek.

– Igen, Mr. Meniz. Így volt.

– Ki volt a minta?

– Az egyik emberem. Teljesen átlagos erőnléttel, de a kiképzés során ez fejleszthető.

Mr. Meniz kérdezősködése legalább fél óráig tart. Ezalatt rendkívüli érdeklődést mutat Sarah személyes véleménye iránt, többek közt arra, hogy szerinte megismételhető lenne-e az eljárás. Bradnek borsódzni kezd a háta, amikor Mr. Meniz őt szólítja a székbe.

– Tehát Bradley – kezdi az igazgató, maga elé húzva a kisebbik iratköteget, – te vitted le a katonák páncéljának mintadarabját a fémművesekhez, ugye?

– Igen. Én voltam.

Brad igyekszik nyugodt hangon beszélni, de a zsigerei azt súgják neki, valami nincs rendben az intézet új igazgatójával. Még ha csak abból indul is ki, amiket Sarah-tól kérdezett, Marko Menizről könnyen el tudja képzelni, hogy egymás után fognak elkezdődni a katonai célra felhasználható kutatások. Neki pedig ez a kevés is elég volt, amit Rongbynak csináltak. Bár külsőre próbálja fenntartani a nyugalom látszatát, legszívesebben kirohanna az irodából.

– Hogy fogadták a feladatot? Tetszett nekik, hogy a változatosság kedvéért nem konténereket kellett gyártaniuk?

– Valamilyen szinten biztos élvezték. De sok munkájuk volt vele, elkészíteni a formákat meg minden…

– Szerintem pont ez a kihívás jelenti a szakmai fejlődés kulcsát. Remélem, egyetértesz velem.

– Ez igaz, de…

– Örülök. Ugyanis új feladatot kapnak. Talán hallottatok róla, milyen baleset történt Magixban. Az egyik iskola valamelyik tanulója magára robbantott egy kisebb labort és súlyosan megsérült. De túléli, már stabilizálták az állapotát. Mr. Rongby az előbb jelentkezett. Művégtagokat kéne gyártani a srácnak. Egyeztessetek a fémművesekkel, milyen ötvözetet használjanak! Megszerezzük, semmi probléma.

Brad nem szól semmit. Újabb megrendelés Rongbytól? Ez egy független kutatóintézet, nem pedig Rongby gyára, ahonnan kénye-kedve szerint bármit megkap.

– Erről akkor ennyit – mondja Meniz, és maga elé veszi a legnagyobb iratköteget. – Most pedig mesélj ezekről az elitkatonákról…

Brad már felkészült erre a részre. Részletesen elmeséli az egész munkafolyamatot, mindenre kitér, ami az eszébe jut. Mr. Meniz figyelmesen hallgatja végig, és Brad már nyugodtan állna fel a székből, amikor az igazgató megkérdezi:

– És mikor lesz a várva várt összecsapás?

– Még kell nekik néhány év, mire felkészülnek. A fiúk még csak most lépnek a serdülőkorba, ez mindenki számára kritikus időszak. Egyelőre hagynunk kéne őket.

Csend telepszik az irodára. Brad fogadni merne, hogy nem csak Meniz felől, hanem a háta mögül is kutató tekintetek szegeződnek rá.

– Rendben – szólal meg végül az igazgató. – Már csak egyetlen kérdésem van. Meddig kéne hagynunk őket?

– Nagyjából tíz évig – válaszol Brad szemrebbenés nélkül. Bár legszívesebben azt mondaná: örökre. – Addig mindenképp, amíg kilépnek a serdülőkorból.

– Legyen – hagyja rá Meniz, majd int a kezével, jelezve, hogy elmehetnek.

Brad nagyot fújtat, mikor végre kilép az igazgatói iroda ajtaján. Rosszabb is lehetett volna. Nincs oka panaszkodni. Mr. Woggs azonban szinte azonnal félrehívja, hogy négyszemközt beszélhessenek.

– Mi volt ez az előbb, Brad? – kérdezi. – „A fiúk még csak most lépnek a serdülőkorba”?

– Mi ezzel a gond?

– Amikor nekem jelentettél, akkor még csak alanyok voltak. Most meg már fiúk? Bradley, könyörgöm, csak azt ne mondd, hogy elkezdtél kötődni hozzájuk…

– Ugyan, az csak kicsúszott a számon. Egyáltalán nem kötődöm Barthoz és az ikertestvéréhez…

– Bart és az ikertestvére? – visszhangozza Ryder. – Brad, ezt most azonnal fejezd be! Még ha el is kezdtél kötődni hozzájuk, most már semmit sem tehetsz. Mindenképp össze fognak csapni.

– Tudom. Megyek, járok egyet.

Azzal Brad elindul a folyosón, magára hagyva az aggódva utánanéző Rydert.