28. rész: Dinara bosszúja

A harcban hosszú szünet áll be, amíg Derek ismét talpra áll. Még a lidérc is némán figyeli, ahogy ellenfele gyűlölettől szikrázó tekintettel visszafordul felé. Végül szájmozgás nélkül megszólal, de nem azon a hangon, amelyen átváltozása után felvisított. Dinara hangján beszél, ami ezúttal nem suttogás, hanem normális hangerejű, érthető emberi beszéd:

– Nem nézel ki túl jól… bátyám.

Derek teste mozdulatlanná dermed a döbbenettől. Elkerekedett szemmel bámul ellenfelére.

– Di… Dinara? – hebegi, miközben hátrálni kezd. A fény a torkában minden egyes hangnál felerősödik. – Nem… Lehetetlen… Mégis hogy…

– Hogy lehetek még itt? Ugyanazért, amiért te. Mégis hogy hozhattatok ide Darrennel? És hogy hagyhattatok itt utána, amikor elmentetek „beteljesíteni a sorsotokat”? Egyáltalán nem érdekelt titeket, mi lesz velem?

– Ez nem igaz! – vág a szavába Derek. Látszólag sikerült felülkerekednie döbbenetén. – Pont akkor győztek le minket, én is alig tudtam visszajönni. De téged éppen azért hoztunk ide, hogy biztonságban legyél. Mert tudtuk, hogy itt nem eshet bajod.

– Mégis meghalt – szól közbe Bloom is. Tagjai reszketnek, minden porcikája ellenzi, amit tesz, de lassan elindul a két alak felé. – Meghalt, mert nektek fontosabb volt a háború, mint a saját húgotok.

Normális esetben Derektől lehetne várni, hogy feldühödjön azon, amit Bloom mondott, most mégsem ő támadja meg a lányt. A lidérc ellenben a tündér felé küldi az egyik indáját, ami csak pár centivel téveszti el a célját. Bloom ijedt hangokat hall a háta mögül. Néhány barátnője időközben magához térhetett, most pedig rémülten figyelhetik, ahogy meggondolatlanul veszélybe sodorja magát.

– Nektek ehhez semmi közötök – tölti be a termet Dinara hangja. – Utoljára figyelmeztetlek: takarodjatok innen, különben ugyanarra a sorsra juttok, mint ő.

Derek csak egy pillanatra méltatta Bloom közbevetését, most pedig azonnal mozdul. Amíg a lidérc a tündérrel van elfoglalva, energiahullámot küld, felé, ami ledönti ellenfelét a lábáról. Az éjfekete alak hátrarepül, beveri a fejét a falba, majd eszméletlenül összeesik. Indái is ernyedten zuhannak mellé a földre.

Miután veszélyesebbnek ígérkező ellenfelét kiütötte, Derek Bloom felé fordítja torz arcát. A lánynak összeszorul a torka ijedtében, de felkészül a harcra.

– Itt a vége – hallja a férfi gépies, mégis fenyegető hangját. – Idáig talán eljutottatok, de most már senki sem segít nektek. És mindjárt meglátjátok, hogy velem sokkal nehezebb dolgotok lesz, mint a lovagjaimmal.

Eddig is pont ettől féltünk – fut át a gondolat Bloom fejében. Egész teste remeg, fázik, fáradt, fél, de eltökélte, hogy ő sem fogja megkönnyíteni Derek dolgát. Harcolni fog, és ha el kell buknia, hát nem meghunyászkodva fog elbukni. Arra azonban már inkább nem gondol, mi lesz, ha a férfi nem elégedne meg ennyivel.

Derek támad először, még azelőtt, hogy Bloom megmozdulna. A tündér majdnem ugyanúgy jár, mint a néhány méterrel arrébb eszméletlenül fekvő lidérc. Szerencséje, hogy barátnői ott voltak a háta mögött, így felfogják az esését. Azonban még fel sem tud állni, amikor a férfi újabb támadást indít, amivel az összes tündért valósággal felkeni a falra.

Egy idő után Bloom már úgy érzi, összeroppan a hatalmas nyomástól, ami a falhoz paszírozza. Próbál Derek felemás szemébe nézni, de nem jár sok sikerrel. A kíntól és a harminc éve eltorzult arc látványától még a saját szemét is nehezére esik nyitva tartani.

– Erről beszéltem – hangzik a férfi gúnyolódó hangja. – Szánalmas, gyenge kis férgek vagytok, akik hőst akarnak játszani. De most eltaposlak titeket.

Bloom minden erejét összeszedve Derekre néz, de pillantása nem a torz arcon állapodik meg. A férfi mögött ugyanis újra megjelenik két zölden izzó pont.

A nyomóerő egy pillanat alatt megszűnik, amikor Dereket oldalba kapja egy hosszú, fekete inda. Földet érve Bloom a térdére támaszkodva kapkod levegő után. Szeme sarkából látja, hogy körülötte a többiek nem tudnak megállni a lábukon. Barátnői egytől egyig négykézlábra ereszkednek, vagy elterülnek a földön.

A lidérc és Derek párharcának második menete kezdődik el a teremben. Bloom igyekszik erőt gyűjteni, miközben szemét a küzdő feleken tartja. A lidérc mozdulataiból, azok dinamikájából arra lehet következtetni, hogy nem hagyott benne maradandó nyomot, hogy az előbb kiütötték. Ugyanolyan elszántan és vehemensen támad, mintha csak most kezdte volna a harcot.

Bloom tagjaiba lassan visszatér az élet. Ezzel együtt pedig egy érdekes gondolat furakodik az agyába. Tényleg megeshet, hogy számukra Derek túl erősnek bizonyul. Jelen helyzetben, hogy ennyire fáradtak, ebben egészen biztos. Ebben az esetben a lidérc az egyetlen a teremben, aki felveheti a harcot a férfival. Ha pedig Dinara annyira szomjazik a bosszúra, ám legyen! Ő pedig segíteni fog neki.

Mire azonban Bloomban megszületik az elhatározás, a lidércen kezdenek meglátszani az első menetben bekapott ütések hatásai. Egyre kevésbé tűri Derek támadásait, a rengeteg ártó varázslat mély sebek formájában hagy nyomot a testén. Amikor Bloom végre rászánja magát a cselekvésre, jóformán már az is csoda, hogy talpon tud maradni.

Bloom hátulról Derekhez lopózik, majd hirtelen a nyakába ugrik. A férfit ez váratlanul éri, nem is tudja mire vélni a helyzetet. Próbálja ledobni magáról a tündért, de mindhiába. Bloom makacsul kapaszkodik a nyakába, közben pedig sokatmondó pillantást küld a lidérc felé. Az szinte azonnal megérti az üzenetet, és ismét előrelendíti a jobb karját. A vállából kinyúló inda puskagolyóként indul el Derek felé és a hasáig meg sem áll. A lány érzi, ahogy a férfi teste először megfeszül, majd elernyed a karjai között. De azt is, ahogy a Derek hasán átfúródó nyúlvány az ő oldalát is felhasítja.

– Tehát ilyen az – hörgi Derek távolba meredő tekintettel, – amikor… már nem fűt… a bosszúvágy. Amikor… már nem fűt… semmi – hirtelen visszafordul a lidérc felé és mindkét kezével megragadja az alak vállából kinőtt nyúlványt. – De nem egyedül megyek.

Bloom későn eszmél, és nem engedi el időben Derek nyakát. Érzi, ahogy az inda felforrósodik a férfi kezei alatt, valósággal égeti az oldalát. Reflexszerűen engedi el Dereket, a lidércnek viszont nincs hasonló lehetősége. Ugyanazon a magas hangján rikoltozik kínjában, amelyiken átváltozása után visított fel. A férfit ez nem hatja meg, addig tartja kezei között a lidérc indáját, amíg ellenfele össze nem esik. Hogy ájultan, vagy már holtan, azt Bloom nem tudja megmondani.

Derek mozdulatlanul figyeli a lidérc utolsó perceit. Ha arca még ép lenne, talán egy elégedett mosoly futna át rajta. Jelen állapotában azonban teljesen kifürkészhetetlen. Mikor megbizonyosodott róla, hogy ellenfele már nem fog fölkelni, a tündérek felé fordul. Hosszú pillantást vet a mozdulatlanná dermedt tündérekre, de aztán lába megrogy, térdre esik, végül pedig elterül a porban.