Persus

A Bosszú lovagjai: -7 év

Hajnalodik. Egy fasorral szegélyezett, kanyargós földúton egy óriás lépked eme világ legnagyobb kutatóintézete felé. Ránézésre egy nagyra nőtt embernek tűnik, aki legalább két méter magas és másfélszer, talán kétszer olyan széles, mint átlagos társai. Vastag nyakán kopasz fej ül, tekintetét haladás közben is folyamatosan úticéljára függeszti. Öltözete mindössze egy selyemnadrágból és egy pár könnyű, hosszúszárú csizmából áll. Meztelen felsőteste és négy karja csak úgy duzzadnak az izmoktól.

Amint az óriás közelebb ér, azt is látni, hogy tol valamit maga előtt. Egy kerekesszéket, amiben egy sokkal kisebb alak ül. Hosszú köpenyt visel, ami eltakarja az egész testét. Egyedül az arca látszik, amiről leesett a csuklya, miközben az intézet épületét szemlélte. Rövid, vörös haja még csak nemrég nőhetett ki, zöld szeméből ámulat sugárzik.

– Erre azért nem számítottam – suttogja a kerekesszékes. – Ez még pompásabb, mint mondtad.

– És belülről csak még szebb – feleli az óriás. – Azt majd megnézheted magadnak.

– De nehogy elkezdjétek a bulit, amíg itt tartanak! Meg akarok fizetni Szaladinnak… Csak kaparintsam egyszer a kezeim közé, esküszöm, megbánja, hogy így bánt velem…

– Ahhoz kézre is szükséged lesz, úgyhogy nyughass!

A furcsa páros lassan elér az intézet kapujához. Az óriás nem engedi el a kerekesszéket, hanem egy harmadik kezével üti be a kapu mellett elhelyezett terminálon a 01-es kódot. A következő pillanatban egy körszakállas férfi holografikus arca jelenik meg.

– Igen? Ki az? – kérdezi.

– Bruno Spencer – felel az óriás. – Mr. Rongby kérésére jöttem. Úgy tudom, van néhány pótvégtagjuk Erik barátom számára.

– Ó, igen, igen. Jöjjenek csak be!

A kapu csikorgó hanggal kinyílik. Spencerék továbbindulnak, és meg sem állnak az épület főbejáratáig. Ott egy biztonsági őr várja őket, aki azonnal eléjük is lép.

– Segíthetek valamiben? – kérdezi, gyanakodva fürkészve a jövevényeket.

– Bruno Spencer – mutatkozik be az óriás. – Ez pedig a barátom, Erik Spengler. Marko Meniz vár minket.

– Egy pillanat, mindjárt…

– Semmi szükség rá! – szól közbe egy korosodó férfi, aki ebben a pillanatban lép ki az ajtón. A fekete hajába vegyülő ősz tincsek mennyiségéből ítélve nagyjából ötvenhez közelíthet. – Bradley Mills, szolgálatukra. Mr. Meniz engem küldött a vezetőjüknek. Ha jól emlékszem, Mr. Spencer, önnel már találkoztam.

– Igen, bár sok alkalmunk nem volt beszélgetni legutóbb – mondja Spencer, miközben megrázza a tudós kinyújtott kezét. – Maga felelős azért az elitkatonáért.

– Úgy van – bólogat Brad, és bevezeti a vendégeket az épületbe. – Sajnos az a rossz hírem van a főnökük számára, hogy az elit még mindig nem mondható késznek…

– Az most várhat. Jelen pillanatban az a legsürgősebb dolgunk, hogy Erik új végtagokat kapjon. Egyébként is, a főnök még nyitva akarja tartani a szemét újabb hűséges követők után. Szeretne biztos lenni a dolgában, tudja.

– És jól halad a tervezésben? Már ha egyáltalán kérdezhetek ilyet.

– Ó, a tervek nagy része elkészült. Erik hasznos információkat szolgáltatott a Vörösforrás felépítéséről, ráadásul az iskola nagy része ugyanolyan, mint amikor a főnök is odajárt. Tudja, ő is specialistának tanult a bátyjával együtt. Csak aztán szembekerültek a három igazgatóval…

– Igen, hallottam a történetet. Itt voltam, amikor a főnökük lábadozott és sokat mesélt a bátyjával együtt megvívott csatákról. Meg is értem, ha revánsot akar.

– Alfeát a főnök szintén jól ismeri. A szülei jó barátai voltak a mostani igazgatójának, a főnök pedig többször is láthatta az alaprajzot. A Felhőtoronnyal sajnos már nem állunk ilyen jól, Mr. Ricó feladata annak a boszitanyának a feltérképezése. Megjegyzem, remek munkát végez.

– Nekünk is nagy segítségünkre volt az adottsága. Az elitkatonájukhoz ő szerzett genetikai állományt. Itt vagyunk.

Néhány kanyar és folyosó után egy világosra lakkozott faajtóhoz érnek. Brad benyit rajta, maga után hívva a jövevényeket. Az ajtó túloldalán egy tágas, napfényes szoba várja őket. Középen nagy, sötétkék szőnyeggel letakart üres tér. Az egyik sarokban egy puhán megvetett ágy kapott helyet, mellette éjjeliszekrény. Kicsit távolabb a fal mentén egy kényelmesnek tűnő kanapé, a másik falon az ablak mellett könyvespolc áll.

– Sajnos itt kell tartanunk a barátját egy időre. A formák már nagyrészt készen vannak a végtagokhoz, de amíg méretre szabjuk, a helyére csatoljuk és amíg Mr. Spengler hozzászokik, az legjobb esetben is hónapokig tart. De valószínűbbnek tartom az egy-két évet.

Spenglernek elakad a lélegzete. Egy-két év? Addig Brunóék simán véghezviszik a tervüket nélküle is.

– Megvárjuk – hangzik Spencer válasza, miközben az ágyhoz tolja barátját. – A főnök idestova huszonhárom éve tervezi az akciót, újabb kettő már nem a világ.

Spencer óvatosan kiemeli társát a tolószékből, és az ágyra helyezi. Ezt követően még pár órát marad és jóízűen elbeszélgetnek Braddel. Spengler csak néha tud csatlakozni a beszélgetéshez, a maradék időben inkább a rá váró tortúrát próbálja elhessegetni a fejéből. Bármilyen fájdalommal is járt igazi végtagjainak elvesztése, a fémvégtagok felcsatolása nagy valószínűséggel legalább annyira fájdalmas lesz.

Mikor látszólag kibeszélgették magukat, Bruno távozás előtt még bátorítóan megveregeti a vállát.

– Csak semmi pánik – mondja mosolyogva. – Itt jó kezekben vagy.

Erik egyetértően bólint. De amikor az ajtó becsukódik nagydarab barátja mögött, újra elfogja a reszketés.

*

Persus, I. számú kutatóintézet, lábadozó

A Bosszú lovagjai: -5 év

Erik Spengler hosszan elnyújtózva, nagyot ásítva kel fel az ágyából. A szoba közepére sétálva tornáztatja újdonsült végtagjait, amelyek valósággal szikráznak a napfényben.

Az elmúlt két év sokkal jobban telt el, mint ahogy arra számítani mert. A fémvégtagok felcsatolása sokkal kevesebb fájdalommal járt, mint hitte. Mikor pedig végre megkapta a véglegeset, elkezdődhetett a rehabilitáció. Hosszú hónapok tornájának kemény munkája árán sikerült hozzászoknia az új karjaihoz és lábaihoz. Most már mintha mindig is az övéi lettek volna.

Bruno gyakran volt nála látogatóban. Mindig mesélt a fejleményekről, Rongby tervének újabb és újabb részleteiről, amiket időközben kidolgoztak. Ricó kiváló munkát végzett a Felhőtorony feltérképezésével, és most a biztonság kedvéért Alfeában is körülnéz. Rongby egyre közelebbről követi figyelemmel az egyik fiút, akit az elitkatonájának nevelnek az Andrán. Lassan eljöhet az ő idejük. Az itt lévő kétszáz klón is bevetésre vár.

Viszont az intézetben több mindent is hallott. Az elitkatona-projektben adódott egy kis probléma. Az egyes számú alanyt, akit Mr. Mills csak Bartként emlegetett, megtámadták. Az egyik munkatársukat már kiküldték a helyszínre, és úgy tűnik, a tettes ugyanabból a klánból való, akik a másik elitklónt nevelik. Bizonyára értesültek róla, hogy ez a Bart ugyanolyan képességekkel bír, mint az „ikertestvére” és kihívást keresve felkutatták. Csakhogy ennek a Bartnak nem lett volna szabad harcolnia addig, amíg szembe nem találja magát a klónjával.

Mr. Mills ennek ellenére úgy vélekedik, hogy a kísérletet folytatni kell. Erik figyelmét nem kerülte el a Mr. Mills hangjából kicsengő feszültség, mintha szimpatizálna ezzel a Barttal. Gyanakvásának viszont inkább nem adott hangot, hiszen senki sem akarja – Rongby pedig már pláne, – hogy a kísérletet meg kelljen ismételni. Ez a tizenöt év így is túl sok volt.

A reggeli torna után Erik körülnéz a szobában. A legtöbb holmiját már tegnap összepakolta, most már csak olyasmiket keres, amiket véletlenül kifelejthetett. Mivel ilyet nem talál, gyorsan átöltözik, majd elteszi a pizsamáját. Minden kész, már csak meg kell várnia Brunót, és mehetnek is.

Bruno délután érkezik. Örömmel figyeli barátja természetesre csiszolt mozgását, majd hátára kapja Erik bőröndjét. Már a kanyargós földúton járnak, amikor ismét megszólal.

– A főnök nem lesz otthon, amikor megérkezünk.

– Hogyhogy.

– Talált két boszorkát. Most csapták ki őket a Felhőtoronyból. Igaz, ők talán meg is érdemelték. Azt hallottam, felsőbb rendűnek képzelték magukat, mert tudtak pár trükköt…

– Szép. De ha a főnök hasznosnak tartja őket, legyen. Amíg nem jönnek a Vörösforrás közelébe, nem lesz gond.

– Jól beszélsz.

– Mégis… milyen trükköt tudnak?

– Az egyik képes maga körül mindenkinek korlátozni a varázserejét. A tündérek és a többi boszorka ellen igen hatásos. A másik meg képes megnyújtani az ujjait, amik utána úgy vágnak, mint a legjobb pengék.

– Nem rossz. És történt még valami a legutóbbi látogatásod óta?

– Nem sok. Ricó végzi a dolgát, Alfeába lesz a legnehezebb bejutni, de ez minket nem érint. A főnök pedig még mindig vár, hogy beszervezze az elitkatonáját. De egyre többet látogat el ahhoz a klánhoz, ahol nevelik.

– Ez érdekes. A másik elitklónt nem is olyan rég megtámadták annak a klánnak a tagjai. Pedig az intézetben az ilyesmit el akarták kerülni. Szerinted lehet összefüggés?

– Fogalmam sincs. Talán, e akkor az bonyolult.

– Akkor majd megkérdezem.

*

Persus, I. számú kutatóintézet, igazgatói iroda

A Bosszú lovagjai: -1 év

– Hogyne, természetesen. Azonnal nekilátunk. Hamarosan meg is érkeznek. Minden jót!

Marko Meniz vigyorogva áll fel az íróasztalától. Rongby üzent, hogy most azonnal kellenek neki a klónkatonák. Az elmúlt pár nap eseményeit tekintve várható volt. Marko az ajtóhoz sétál, félig kinyitja, majd kihajolva szól az éppen arra járó Mr. Woggsnak:

– Ryder, megtennéd, hogy idehívod Sarah-t? Derek Rongby üzent a katonáiért, szeretném, ha mielőbb elindulhatnának.

Miután becsukta az ajtót, Marko visszasétál az asztalához. Azon egy kisebb köteg és egy apró fecni hever. A fecnit félretéve végigfuttatja tekintetét a másik papírra vetett íráson. Sam Ricó újabb beszámolója, amiben kitér a közelmúlt történéseire. Három nagyravágyó boszorkány kiszabadított valami árnysereget, majd bevették a Felhőtornyot. Amikor viszont Alfea ellen vonultak, öt tündérnek sikerült őket legyőznie. Jelentős kárt egyik iskolában sem okoztak, mielőtt börtönbe kerültek volna.

Alig pár hónapja azonban egy hataloméhes őrült oldalán tértek vissza, ezúttal nagyobb pusztítást hagyva maguk után. Végül ugyanazok a tündérek állították meg őket, mint akik korábban, de ezúttal a Vörösforrást szinte porig rombolták. Az iskolát persze újjáépítették, ezért Ricónak újra kell kezdenie a feltérképezést. Sikerült elrabolniuk az egyik diákot, így bizonyára alaposabb munkát végezhet.

Ricó írásából kicseng, hogy egyáltalán nem örül három boszorkány – vagy ahogy ők hívják magukat, a Trix – ténykedésének. Már kezdett abban reménykedni, hogy hamarosan véget ér a munkája és hazatérhet, de erre most várnia kell.

Természetesen Rongby figyelmét sem kerülte el az öt tündér – vagy Winx, ahogy másoktól hallani – felbukkanása. Mivel a tündérek varázsereje személyre szabott, Rongby előtúrt mindent, amit lehetett, hogy megismerje ezt a csapatot. Nem lehetett könnyű, hiszen a létszámuk a két esemény között ötről hatra nőtt.

Ami őket illeti, nekik nem kell mást tenniük, mint várni. Rongby nem fogja lebecsülni ezeket a tündéreket. Nem az a figura, aki bármit is félvállról venne, ezt még Rydertől hallotta. Az öregnek pedig köztudottan helytállóak a másokról alkotott képei. Ha pedig Rongby nem becsüli alá a tündéreket, az hamarosan akár újabb megrendelést is hozhat nekik. Ha pedig valami félresikerül és Rongby elbukik, akkor sincs nagy gond. Hiába kapott tőlük már eddig is rengeteg mindent, semmi sincs, ami alapján kapcsolatba lehetne hozni őket…

Gondolatmenetét kopogtatás zavarja meg.

– Gyere be! – kiáltja.

Az ajtó kinyílik és Sarah lép be rajta.

– Hivatott, Mr. Meniz.

– Igen. Mr. Rongby üzent, hogy szüksége van a katonáira minél előbb – mondja az igazgató, és Sarah kezébe adja a korábban félretett papírfecnit. – Itt a helyszín, ahova várja őket. Gyorsan szerelkezzenek fel és induljanak!

– Igenis.

Sarah futólépésben hagyja el az irodát. Még az ajtót sem csukja be maga után. Marko ezt megteszi helyette. Majd két kezét összedörzsölve, vigyorogva kezd el fel-alá sétálni az irodában. Hamarosan elkezdődik. És akkor kiderül, hogy teljesítenek a prototípusok.