22. rész: A Bosszú jobbkeze

Riven kijelentését döbbent csend követi. Mindenki értetlenül néz rá.

– Hogy mondtad? – kérdezi végül Sky.

– Jól hallottad. Bart volt az egyik, aki a Vörösforrást megtámadó sereget vezette. Az igaz, hogy nem állt le mindenkivel verekedni, inkább bement az iskolába, amint tudott. Talán keresett valamit, de ez nem változtat a lényegen.

– De hát... – kezdi Flóra, miközben megpróbál feltápászkodni, de lábai még mindig remegnek a Spencerrel vívott harc emlékétől. Bloomnak kell támaszkodnia, hogy ne roskadjon vissza. – Bart végig velünk volt. Alfea védelmében segített.

– Utána pedig nálunk volt, és csak pár napja nézett haza – vette át a szót Bloom. – Kizárt, hogy ott volt a Vörösforrásnál. Hacsak nem tud egyszerre két helyen lenni – teszi hozzá gúnyosan.

– Mi is gyanakodunk Bartra, de a két ostrom idejére van alibije – teszi hozzá Brandon. – És nem tudhatjuk, mikor készül leleplezni magát...

– Ez nem igaz! – fortyan fel hirtelen Sky. – Miért kell ide mindig visszatérnünk? Nem látjátok, hogy ez csak az ellenség játéka? Hogy egymás ellen uszítson minket?

– Hol van? – kérdezi Riven, Skyba fojtva a szót. – Ha jól sejtem, veletek jött, nem? Hol császkál most?

– Laylával felderítenek egy oldalfolyosót – válaszol Stella. – Valamikor csak újra összefutunk velük.

Riven újabb döbbenetének akar hangot adni, de Sky leinti és továbbrángatja. Semmi értelme itt álldogálni és várni az esetleg Spencer után érkező katonákra. Musa meg Techna majd utánuk jönnek, ha látják, hogy már nincsenek itt.

Kisvártatva egy nagyobb terembe érnek. A szűk barlangok után most hirtelen úgy érzik, mintha kijutottak volna a szabadba. A mennyezetet már nem látják, beleveszik a sötétségbe. És a levegő sem mondható frissnek. Velük szemben egy újabb járat indul, de a bejáratánál már áll valaki. És Bloomék ereiben megfagy a vér, amint meglátják, ki az.

Az alak nagyjából húsz év körüli. Hátát a falnak döntve kényelmesen álldogál a barlang bejáratánál. Magas, vékony, kis híján véznának is nevezhető testalkata van. Egyszerű, sötét ruhája is ismerősnek tűnik a kis csapatnak. Rövid barna hajjal keretezett arcáról és barna szeméből csak úgy sugárzik a magabiztosság, ahogy feléjük fordul és végigméri őket. Néhány hosszú pillanatig szinte tapintani lehet a csendet közöttük, mielőtt Flóra megkönnyebbülten felsóhajtana:

– Megijesztettél minket!

– Ahogy látom, találtál egy másik járatot – csatlakozik Sky, majd értetlenül körbenéz. – De mi van Laylával? Őt hol hagytad?

– Kit? – billenti oldalra a fejét a fiú csodálkozásában.

Bloom érzi, hogy valami nincs rendben. Laylának szemmel kéne tartania Bartot, nem pedig hagyni, hogy egyedül járkáljon, amerre akar. Időközben akár még Dereknek is beszámolhatott az érkezésükről.

– Ja, hogy ő! – folytatja sietősen a fiú, mintha csak most jutott volna eszébe, miről is van szó. – Különváltunk. Másik járaton ment.

Nagyon gyanúsan viselkedik, ezt bármelyikük meg tudná mondani. Ha Laylát megkérik, hogy tartsa szemmel Bartot, akkor biztosan nem hagyná egyedül mászkálni csak úgy. Valaminek történnie kellett.

– És arra mi van? – kérdez tovább Sky.

– Erre? Semmi.

– Semmi? – döbben meg Brandon. – De azt mondtad, különváltatok, most pedig itt vagy. Tehát arra kell lennie egy elágazásnak.

– „Arra kell lennie egy elágazásnak” – ismétli meg Bart a specialista szavait, elképesztő gúnnyal a hangjában, égnek emelt tekintettel. Bloom Flórára néz. Most már az ő arcán is kétségek látszanak. Sosem hallották még barátjukat így beszélni. – Tulajdonképp teljesen mindegy, van-e arra valami, nem? Úgysem juttok el odáig...

Mire a specialisták előrántanák a kardjukat, Bart már nekik is ugrott a kis csapatnak. A legtöbben félre tudnak ugrani előle, csak Flóra az, akinek földbe gyökerezik a lába. A fiú nem kegyelmez neki. Egyenesen a gyomrába térdel. A tündér a hasát fogva bukik előre.

Bloom döbbenten nézi végig az eseményeket. Eddig egyszer látta Bartot harcolni, még Alfeában. Már ott is bebizonyosodott, hogy a fiúnak nem szokása mindenféle látványt javító elem használata. Egyszerűen és hatékonyan küzd, kerülve a legkisebb felesleges mozdulatot is. Most is ilyesmire kellett volna számítaniuk tőle, mégis... Teljesen váratlanul érte őket, hogy Flórával is képes ilyen durván bánni.

– Hogy én mennyire tudtam... – kezdi Riven, miközben a fiúra támad. Sky és Brandon szorosan követik. – Egy aljas kis áruló vagy, semmi több...

– Ezt úgy mondod, mintha meg lettél volna győződve az ellenkezőjéről – hangzik a gúnyos válasz, ami még jobban felidegesíti.

A specialisták támadása eléri legfontosabb célját: arra kényszerítik Bartot, hogy arrább álljon a harcképtelenné vált Flóra közeléből. A fiúnál vagy nincs fegyver, vagy egyszerűen csak nem akarja használni. Arcán gonosz vigyorral hajol el Brandonék minden támadása elől.

Bloomék Flórához sietnek. Szegényre ma nagyon rájár a rúd. Akkora rúgást kapott, hogy négykézláb összegörnyedve kapkod levegő után. Bloomék próbálnak segíteni neki, de hasztalanul. Jóformán még végig sem gondolják, hogy fogjanak neki, amikor Sky kiáltása megzavarja őket.

Amikor a tündérek megfordulnak, már a három specialista is ájultan fekszik a földön. Bart arcán még mindig ott ül a mosoly, ökleit tördelve indul el a lányok felé.

– Eddig nem tanúsítottatok nagy kihívást – jegyzi meg.

– Mene... küljetek! – mondaná Flóra, de minden erejét összeszedve is csak suttogásra futja.

– Még mit nem! – csattan fel Stella. – Azért jöttünk, hogy legyőzzük a lovagokat, nem pedig fordítva.

– Le lehet győzni – teszi hozzá Bloom, de mintha inkább csak magát győzködné. – Mindenkit le lehet...

– Akkor viszont kapjátok össze magatokat, mert eddig még senkinek sem sikerült! – szakítja félbe a fiú, és már támad is.

A lányoknak sikerül az utolsó pillanatban félreugraniuk Bart elől. A levegőbe repülnek, kihasználva a terem magas mennyezete által nyújtott teret.

– Ez közel volt – szólal meg Stella a fiú bosszús arcát nézve. – Valahogy vissza kéne...

A meglepettség Stellába fojtja a szót. Bart lába körül megrepedezik a talaj, és egy kisebb szikla a levegőbe repíti a fiút. Ráadásul látszólag Bart kénye-kedve szerint irányítja a lebegő szikladarabot, hiszen miután a levegőbe emelkedik, nagy sebességgel a tündérek felé indul.

Bloomnak még sikerül arrébb repülnie, mielőtt a fiú odaérne hozzájuk, de Stella már nem elég gyors. Bart utoléri és egy jól irányzott mozdulattal a falnak löki. Stella ezután ájultan zuhan a földre.

– Azt mondták, ti vagytok errefelé a legerősebb csapat – duruzsolja egy helyben lebegve a fiú. – Most nagyot csalódtam.

– Ez meg mit akar jelenteni? – kérdezi Bloom. – Miért fordulsz ellenünk?

– Elég egyértelmű, nem? A kedves főnököm megparancsolta, hogy állítsunk meg titeket. Bármi módon – Bart arcára ismét kiül a mosoly. – Még azt is megengedte, hogy végezzünk veletek. Tisztában van vele, hogy nem adnátok magatokat olyan könnyen. Nekem viszont ez így sokkal jobb...

Bloom nem hallgatja végig a fiút, hanem egy tűzgolyót küld felé. Bart szemrebbenés nélkül bevárja, majd az utolsó pillanatban elhúzza maga előtt a kezét. Tenyere nyomán hártyavékony vízfal képződik, ami vékonysága ellenére felfogja és semlegesíti a támadást. Bloom nem akar hinni a szemének. Ez mégis hogy lehet?

– Ennyi? – kérdezi csalódottan a fiú. Kezében megjelenik egy hasonló tűzlabda, amit azonnal a tündér felé hajít. – Ezt kapd el!

Bloom sikeresen kitér a támadás elől, de így is érzi a perzselő meleget, amit a labda kibocsát. A saját lánggolyóinál sosem érzett ilyen meleget. Ha eltalálta volna, talán itt bukott el a mentőakció...

Bár a tűzgolyó nem találta el a tündért, így sem ment kárba. Bloom mögött a falba csapódva valóságos sziklaomlást indít el, ami a lányt is magával sodorja. Bloom egy méretes kő alá szorulva ér földet, ahol azonnal kétségbeesetten próbál szabadulni. Az nem lehet, hogy ennyi volt. Nem győzhetik le őket alig pár perc leforgása alatt.

A sziklaeső elálltával Bart is leereszkedik a földre. Arcáról kiábrándultság sugárzik, ahogy végignéz a termen.

– Ennél azért többet vártam Alfea legjobbjaitól. Sokkal többet.

Bloom minden energiájával igyekszik kihúzni magát a szikla alól. Mindhiába. A fiú eközben a még mindig levegő védtelen Flóra felé sétál. Nyomában az a szikladarab lebeg, amin korábban repült.

– Ideje befejezni – mondja, amikor megáll Flórától pár lépésnyire.

A szikla a magasba emelkedik Flóra felett, készen arra, hogy lesújtson. Amikor elindul lefelé, Flóra és Bloom is behunyt szemmel várják a becsapódást. Csakhogy a becsapódás elmarad, a kő ugyanis megállt a levegőben. A két tündér a fiúra néz, de annak meglepett arca azt sugallja, hogy nem ő állította meg a hatalmas sziklát. A meglepettség viszont hamarosan ismét abba a gonosz vigyorba megy át, amit a lányok eddig is láttak a fiún, bár most egy kis bosszúság is kíséri. Oldalra fordítja a fejét, a tündérek pedig követik a tekintetét... és nem hiszik el, amit látnak.

A járatból, amerről jöttek, két alak tűnik ki. Az egyik egy lány. Napbarnított bőr, hosszú, hullámos haj, zöld ruha: Layla. A másik azonban egy húsz év körüli fiú. Magas, vékony, kis híján véznának is nevezhető testét vékony, egyszerű ruha fedi. Sötét, rövidujjú pólót és nadrágot visel, valamint egy fekete csuklópántot előrenyújtott jobb alkarján. Rövid, barna hajjal keretezett arcáról és barnán csillogó szeméből elszántság és düh sugárzik. Amikor megszólal, hangja is ugyanezeket az érzéseket tükrözi: