16
2009.04.26. 18:04
16. rész: Az oroszlán barlangjában
Reggel mindenki korán kel. Egyedül Stellát kell huzamosabb ideig ébresztgetni, mielőtt továbbindulnának. Még délelőtt elérik a hegyek lábát, de a neheze csak ezek után következik. Valahol találniuk kéne egy barlangot.
– A legjobb esélyünk, hogy a levegőből próbáljuk megkeresni – vélekedik Bloom.
– Várj egy kicsit! – szól közbe Sky. – Azzal csak feltűnést keltenénk, ha mindenfelé elkezdtek repkedni. Ha jól tudom, Bartnak van erre egy másik módszere. Igazam van?
Az utolsó kérdés Barthoz szól, aki már becsukott szemmel összpontosít néhány lépésnyire tőlük.
– Hát persze.
A fiú válasza szokatlanul kedvetlen. A tündérek már eddig is felfigyeltek rá, nagyjából azóta ilyen, amióta a Vörösforrásnál újra találkoztak vele. Bár nem lehetnek tökéletesen biztosak benne, feltételezhetően azért, mert megérezte a körülötte uralkodó feszült, bizalmatlan, néha talán egyenesen ellenséges hangulatot. Ha ez tényleg így van, akkor ez akár annak is lehet a jele, hogy kezdi unni a rákényszerített szerepet. Figyelniük kell rá, arra az esetre, ha úgy döntene, hogy rájuk támad. Amikor végül Bart elindul felfelé a hegyre, a tündérek csak biztos távolságból követik.
Bart magabiztosan halad előre. Kezeit lefelé nyújtva mozgatja maga körül, úgy vezeti a többieket. Nagyjából egy órával később, amikor már minden irányból csúcsok veszik őket körbe, Bloom kétségeit fejezi ki Skynak.
– Biztos, hogy így találunk valamit? Mégis honnan tudja, merre kell menni?
– Bart képes érzékelni a föld kisugárzását – hangzik a bizonytalan felelet. – De meg ne kérdezd, hogy ez mit jelent, mert nem tudnám megmondani. Nekünk valahogy úgy magyarázta el, hogy meg tudja mondani a falakról, hogy tömörek-e. Gondolom, most itt a hegyekben is valami nagy üreget keres.
Bloom még életében nem hallott ilyet. Annak idején Flóra mesélte, hogy Bart vizet fakasztott a földből Alfeánál, most pedig ez. Mégis milyen ereje lehet ennek a fiúnak? És ha érzi a földet… akkor talán manipulálni is tudná azt? Például képes lenne összegyúrni egy olyan sárgólemet, amilyen Alfea kapuját is bedöntötte?
Bart hirtelen megáll egy sziklafal előtt. Zsákutcába jutottak, nem tudnak továbbmenni az égbenyúló ormoktól. Úgy tűnik, ez a módszer csődöt mondott.
– Mi történt? – fordul Sky a fiúhoz. – Hol a bejárat?
– Néhány kilométerrel arrébb – válaszol Bart és balra-előre kinyújtja a karját, hogy ezzel mutassa a bejárat irányát. – Kerülővel holnap talán oda is érnénk.
– Akkor miért hoztál minket ebbe a zsákutcába? – fakad ki dühösen Brandon.
– Mert itt egy járat.
Bart a falra teszi a kezét, majd a fülét is nekinyomja.
– Itt be tudunk menni – jelenti ki végül. – Nem túl vastag, szerintem át tudom törni.
– Biztos vagy benne? – kérdezi Sky. – Nincs senki a másik oldalon?
– Nem hallok senkit. Ti mit mondtok? Kopogjunk be?
Sky és Brandon egyszerre bólint. Bart több helyen ráüt a falra. Ütései nyomán a szikla megrepedezik, és nemsokára egy hajszálvékony vonalakkal teli embernagyságú rész alakul ki rajta.
– Ajjaj… – motyogja maga elé Bart, miközben végignéz a falon. – Azt hiszem, nincs mit tenni… Fogjátok be a fületeket! Sajnos ez hangos lesz.
Mielőtt még bárki ellenkezhetne, a fiú egy utolsó ütést mér a berepedezett sziklára, mire az hatalmas robajjal beomlik. Az első megdöbbenés után viszont Brandon azonnal odamegy hozzá.
– Megőrültél? – kérdezi dühösen. – Pont azért jöttünk el idáig, hogy ne keltsünk feltűnést! Kizárt, hogy ezt ne hallották volna odabent! Most komolyan felmerült bennem a kérdés, hogy kinek az oldalán állsz!
– Hagyd, Brandon! – szól közbe Sky. – Ennyi tellett tőle, ez van. Most már csak annyit tehetünk, hogy a tervezettnél óvatosabban haladunk tovább…
– Te még véded? – veti közbe Stella. – Ne nevettess! Hogy bízhatsz benne még mindig?
– Nem ez a lényeg! Én csak azt mondom, hogy nélküle sokkal nehezebben találtuk volna meg a barlangot. Eddig is sokat halogattuk ezt az egészet. Személy szerint nem szeretnék túl későn érkezni, tehát induljunk tovább!
Skyon látszik, hogy részéről lezártnak tekinti a vitát. Határozottan belép a beomló fal által felkavart porfelhőbe. Bart átengedi neki a vezetést, miközben szemét Brandonon és a tündéreken járatja. Teljesen megváltozott. Máskor lágy vonásai megkeményedtek, tekintete hideg lett. Bloomot iszonyúan rossz érzés fogja el, ahogy a fiú csalódottan dühös arcára néz. Nem egy olyan fiú arcának tűnik, aki lebukott egy szerep játszása közben. Sokkal inkább olyan, mint akit elárultak és magára hagytak. Amikor végül Bart Sky után megy, Bloom a barátnőihez fordul.
– Most biztos mérges ránk.
– Téged érdekel? – kérdezi Techna. – Talán még nem akarja felfedni magát, ezért tovább játszik. Itt még nem lenne akkora előnyben, mint bent, tehát vár. Ez nem jelent semmit, továbbra is szemmel kéne tartanunk.
Brandon meglepett arccal néz a lányokra. Látszólag mégsem merült fel benne olyan komolyan, hogy Bart Dereknek dolgozhat. Míg társaik után indulnak, a tündérek neki is elmondják, amit ők feltételeznek a fiúról. A beszámoló után ha lehet, még jobban elkerekedett szemmel néz Stelláékra.
– Ez rémes – fakad ki végül. – És ez vezet minket? Te jó ég! Sky tud róla?
– Mondtam neki – válaszolja Bloom. – De nem hitt nekem. Még mindig bízik benne.
– Mindig is naiv volt... Akkor viszont nagy bajban lehetünk.
– Reméljük, neki lesz igaza.
Bart és Sky előrébb jár, így Brandonéknak meg kell szaporázniuk a lépteiket, hogy utolérjék őket. Mikor egy kicsit közelebb érnek, Sky hangját hallják:
– Nem tudom, mi ütött a többiekbe. Igaz, én is belátom, hogy jobb lett volna elkerülni a hangzavart, de akkor sem kellett volna így neked esniük. Valamiért meg vannak győződve róla, hogy az ellenségnek dolgozol...
– Vettem észre – válaszol Bart némileg megróvóan. – Próbáltam annyira felaprózni, hogy kisebb erővel, puhábban is be tudjam nyomni. De ilyenkor szembesülök vele, hogy bármennyire is gyorsan fejlődök, még mindig csak tanulom használni az erőmet...
– Ha ezt túléljük, kárpótlásul meghívlak egy napra a palotába. Gondolom, nem sokszor van alkalmad olyan helyeken megfordulni...
Bart kuncogni kezd.
– Ahhoz előbb túl kéne élnünk. Utána még meggondolom a dolgot. Egy dolog viszont biztos: Alfeába nem megyek majd olyan gyakran.
– Ugyan, nem kell ennyire haragtartónak lenned. Biztos van rá okuk, ami alapján ezt feltételezik rólad. Remélhetőleg hamar kiderül, mi az, és meg tudod cáfolni.
– Nem is hinnéd, mennyire kíváncsi vagyok, mi lehet az. Nagyon nehezen viselem, ha korábbi barátaim hirtelen kirekesztenek.
A barlang egyszercsak elágazik. Bart és Sky megtorpan, így Brandonék fel tudnak zárkózni hozzájuk. Egy ideig gondolkodnak, mielőtt elkezdenék megvitatni, merre induljanak tovább. Már éppen úgy döntenének, hogy kettéválnak, amikor a jobboldali járatból hangokat hallanak.
– Valahonnan erről jött a robaj...
– Erre megyünk – jelenti ki azonnal suttogva Sky és a másik irányba mutat.
A kis csapat futva indul meg a baloldali járatban. Most, hogy végre bejutottak, nem kéne ilyen hamar lelepleződniük. Mikor valamennyire eltávolodnak az elágazástól, a sötétben a falhoz lapulva várnak. Egyre hangosabb páncélzörgést hallanak, majd egy csapat katonát látnak arra szaladni, amerről ők jöttek. Túlságosan is sietnek, ezért nem veszik észre a rejtőzködőket, amikor elhaladnak mellettük. Bloom érdeklődve figyeli a tömeget. Lehetnek nagyjából harmincan-negyvenen, kékek és zöldek egyaránt. Vörösök viszont nincsenek köztük. Brandon mondta, hogy látta Ninát és Mariát a Felhőtoronynál, tőlük tehát nem kell tartaniuk. Ezek szerint pedig a hozzájuk rendelt vöröspáncélos sereg is elkísérte őket. Az még száz emberrel kevesebb.
Amint a katonák léptei elhalnak, szinte mindenki Skyra néz. Ez egyértelműen jelzésértékű, miszerint tőle várják a teendőket. A herceg egy kicsit feszeng, de végül belenyugszik a rábízott vezetőszerepbe.
– Na jó, akkor most... – kezdi, de Bart félbeszakítja.
– Nézzük meg ezt a járatot! Ha a katonák onnan jöttek, arra csak a többieket találjuk. Sky bólintva ad igazat a fiúnak. Ha belefutnak egy elég nagy csapatnyi páncélosba, az egész mentőakciónak befellegzett. Még ha Nina nincs is itt, hogy blokkolja a varázserejüket, van olyan létszámbeli fölény, amivel nem szállhatnak szembe. Végignéz a többieken, de magában már meghozta a döntést, és hiába lát erős kételyt a tündérek arcán, Bart után indul a barlangban.
|