14. rész: Most vagy soha

Nem tud aludni. A hangok nem hagyják. Nem elég, hogy egy kemény, sebtében összeeszkábált valamin kellene álomra hajtania a fejét, most az őrzésével megbízott két katona unaloműzésképpen beszélgetésbe kezdett. A hangzavar pedig megakadályozza abban, hogy kipihenje magát.

– És mégis meddig akarják ezeket mind börtönben tartani? – kérdezi az egyik.

– Amíg a főnöknek sikerül megtörni az ellenállásukat. Ha jól hallottam, néhány boszorkány már be is hódolt neki. Azt hiszem, a vörös szakasz vezetői a napokban fogják visszavinni őket a Felhőtoronyba...

– Az elődeitek elkövették a hibát, hogy túl sokat fecsegtek Faragonda előtt – szakítja félbe a második őrt egy erősen gépies férfihang. A következő pillanatban Derek jelenik meg a cella előtt. – Remélem, ti nem akarjátok elkövetni ugyanazt a hibát.

– Természetesen nem, uram.

– Akkor azt ajánlom, ne itt vitassátok meg azokat az ügyeket, amikhez semmi köze!

– Igen, uram.

– Várunk még valakikre, uram?

– Faragonda kedvenc tanítványai előbb-utóbb megérkeznek. Pontosan még nem tudni, mikor, de biztos vagyok benne, hogy eljönnek érte. Faragonda engedékeny, szeretik a diákjai. Pont ezért túl könnyen kiszámítható, hogy nem fogják sokáig bírni nélküle.

A cella előtti képbe kisvártatva Spencer érkezik meg. A négykarú izomóriás egyenesen Derekhez siet. Látszólag egész idáig futott, hiszen kicsit nehézkesen veszi a levegőt.

– Uram... A fiú... visszatért.

– Tökéletes. Mondd meg neki, hogy várjon a másik folyosón! Mindjárt megyek én is.

Spencer meghajol a férfi előtt, majd megfordul... és szinte azonnal felkiált:

– Menj vissza! A főnök most mondta, hogy a másik folyosón várd meg!

– Rendben – hallatszik egy újabb, valamivel lágyabb hang a közelből.

Az igazgatónő gyorsan a rácsokhoz megy. Bár nem emlékszik, honnan, de valahonnan ismerős neki ez a hang. Spenceren kívül még egy alakot pillant meg a folyosón, de mivel az épp elfordult tőle, az arcát már nem látja. Magas, vékony alkata van, kis híján véznának is mondható. Egyszerű, sötét ruhája vékonynak tűnik, ami a hűvös barlangokban nem ad sok meleget. A fiú azonban semmilyen jelét nem adja, hogy ez zavarná.

– Ő lenne a hatodik? – suttogja maga elé Faragonda, miközben a távolodó fiút kíséri tekintetével.

– Ő – hallja hirtelen Derek gúnyos válaszát. – És kíváncsi vagyok, milyen információkat szerzett, amíg távol volt...

– Hol?

– Azt hiszed, elmondom? Hogy utána továbbíthasd? Ez inkább hadd maradjon az én titkom. De nem kell azon aggódnod, hogy a tündérkéid megmenthetnek-e vagy sem. Úgysem lesznek rá képesek.

– Túlságosan el vagy szállva magadtól. Azt hiszed, mindent tudsz, csak mert kaptatok Darrennel valami kitüntetést...

Faragondának ismét sikerült feldühítenie Dereket. A férfi kesztyűs keze erőteljesen nekicsapódik a cella rácsának, amitől az vészesen megkondul.

– Sértegetsz? – kérdezi. Hangja lehet bármennyire is gépies, így is sugárzik belőle a gyűlölet. – A saját embereim előtt?

Az igazgatónő nem felel azonnal. Amíg be van zárva és nem tehet semmit, nem érdemes tovább idegesítenie a férfit. Még a végén meggondolja magát, és nem érdekelné, hogy a Winx ha csak egy hajszállal is, de elsősorban őérte jönnének. Mikor végül megszólal, a szavak szánakozva hagyják el a száját:

– Annak idején éltanuló voltál. Mi történt veled?

– Pontosan tudod, hogy mi történt! – csattan fel azonnal Derek, ha lehet, még dühösebben, mint korábban. – Te tetted mindezt, amikor megölted a bátyámat! Harminc éve már, hogy a testemen viselem utolsó találkozásunk nyomait! Három évtizede minden egyes reggel ezek a sebek emlékeztetnek arra az átkozott napra! De mindennek hamarosan vége. A tanítványaidat elkapjuk, a lovagjaim elintézik Griffint és Szaladint, téged pedig én magam taposlak el. És végül visszaveszem tőled megboldogult anyám megérdemelt helyét... mint az Alfea tündériskola igazgatója.

Derek sietős léptekkel távozik Faragonda cellája elől. Az igazgatónő megszeppenve néz utána. Egyáltalán nem számított ilyen dühkitörésre a férfitól. Ugyanekkor pedig a távoli Gardéniában Bloom ijedten, zavartan, kérdésekkel tele riad fel álmából.

Másnap Bloomnak minden akaraterejét össze kell szednie, hogy beszámolhasson barátnőinek az eseményekről. Mivel ugyanúgy látta és hallotta Dereket, mint Faragonda, őt is halálra rémítették a férfi utolsó szavai. Ezután viszont a most felbukkant hatodik lovag kerül a szóváltás középpontjába. Senkinek nem kerüli el a figyelmét, hogy Derek utolsó embere pont akkor jelenik meg a barlangokban, amikor Bart is visszament Magixba. A külsejük hasonlóságáról nem is beszélve. Ugyanolyan testalkat, ugyanolyan ruha, így még Bloom is hiába hozza fel a fiú védelmében, mennyit segített Alfea ostrománál, képtelen szembeszállni a többiek vádaskodásával, miszerint Bart mindeddig kémkedett utánuk.

Bloomon kívül még Flóra az, aki nem akarja elhinni, hogy Bart valóban Dereknek dolgozhat. Érthető is, hiszen mondhatni, ő állt hozzá a legközelebb. Talán még Heliánál is jobban megszerette a fiút, ezért hatalmas érvágásnak bizonyul, hogy valószínűleg nem bízhatnak benne tovább.

A vita végül a másik fontos irányba fordul: Nina és Maria visszamennek a Felhőtoronyhoz. Ez azt jelenti, hogy egy ideig a barlangrendszert nem fogja védeni Nina erőtere, ők pedig anélkül próbálhatják meg kiszabadítani Faragondát, hogy a barlangokba belépve elvesztenék a varázserejüket. Röviden szólva: eljött a cselekvés ideje.