I. epizód: A Hármak bukása

1. rész: Flóra barátja

Gyönyörű reggel van. A néhány napja errefelé tomboló vihar már rég továbbállt az Alfea nevű tündériskola közeléből. A hatalmas épület körül elterülő udvaron összegyűlt víztócsákban a felkelő nap sugarai tükröződnek. Egyedül csak ezek a tócsák árulkodnak az elmúlt éjszakák eseményeiről. Legalább is egy részükről. A többit inkább eltakarják. A birtokkal szomszédos erdő talajáról az összes lábnyomot lemosta a hosszasan zuhogó eső.

A folyosókon egy teremtett lélek sincs. Mindenki az osztálytermek valamelyikében ül és próbál figyelni a tanárok előadására. De nem sokáig. Az óra hamarosan véget ér, és a folyosók megtelnek élettel. Egyesek még megbeszélik az órán hallottakat vagy épp nem hallottakat, mások már a most megírandó dolgozatukra próbálják újra átnézni a tananyagot. Csakhogy ők vannak kevesebben, és ebben a hangzavarban nem könnyű bármit is átnézni.

Az egyik teremből hat lány lép ki a többiek mögött lemaradva. A Winx tagjai még megvárták Bloomot, akinek másodszor is el kellett magyarázni az óra lényegét. A professzor ennek ellenére türelmes volt vele, hiszen még őszerinte is nehéz megérteni a gondolatátvitel rejtelmeit.

– Hiába magyarázta el másodszor is, így sem értettem meg – panaszkodik Bloom a barátnőinek. – Eddig csak filmekben láttam, hogy emberek gondolatokkal beszélgetnek, de hogy lássam is, amit a másik...

– Úgy tűnik a te világodban nincs elég fantáziája az embereknek – jegyzi meg Stella. – De jelen pillanatban engem csak a délután érdekel...

– Igen, gondoltuk – vág közbe Musa a többiek egyetértő bólogatásától kísérve. – Tegnap is csak százszor mondtad, milyen jól fogod magad érezni a plázában...

– Százhuszonkilencszer – javítja ki Techna, mosolyt csalva a lányok arcára.

Hát persze... Miért is ne lehetne jókedvük? Ma nincs annyi órájuk, így délre végeznek is. A délutánt pedig a Vörösforrás specialistáival fogják eltölteni a városban. Kell is ennél több?

Legfeljebb az, hogy gyorsabban teljen az idő. Hiába van csak délelőtt órájuk, ha az is egy örökkévalóságnak tűnik. A tanárok vég nélkülinek látszó előadásaira alig páran képesek odafigyelni. Végül azért lassan, de biztosan véget ér az utolsó óra is. A fiatal tündérek egy emberként tódulnak ki a termekből a folyosókra, hogy minél előbb belekóstolhassanak a szabad délutánba.

Stella máris elemében van. Miután visszaszalad a szobájába, azonnal elkezd a ruhásszekrényében kutatni.

– Vajon mit vehetnék fel délutánra? – motyog magában amíg barátnői utolérik, minden  mondatánál újabb ruhát hajítva maga mellé a földre. – Ez nem jó... Ezt semmiképp... Ezt még végső esetre sem... Ezt sem...

Mire a többiek is felérnek, a lány melletti ruhakupac már majdnem embermagasságúra nő.

– Csak nincs valami gond, Stella? – kérdezi Bloom.

– Gond? De van. Nagyon nagy gond van. Sőt! Ez már katasztrófa! Egy rongyom sincs, amit felvehetnék!

– Rongyod tényleg nincs – veti közbe gúnyosan Musa. – Egyedül méregdrága ruháid vannak, de azokat mind eldobálod.

– Bloom, könyörgök, tudnál segíteni? – fordul barátnőjéhez Stella, meg sem hallva Musa megjegyzését. – Csak ki kell néznem valahogy... És gyorsan, mert mindjárt itt lesznek a srácok.

Mivel Bloom ruhatárában sem talált számára megfelelőt, Stella végül kénytelen a földre dobott holmik közül kiválasztani egyet. Így is ő készül el utoljára. Az udvaron éri utol társait, akik a főkapu felé sétálnak, jókedvűen beszélgetve tervezik a délutánt. Egyedül Flóra nem tűnik vidámnak.

– Még mindig Helia miatt búslakodsz? – kérdezi Bloom, mikor észreveszi barátnője rosszkedvét. Az csak bólint egyet, majd végül hozzáteszi:

– Jó ideje semmit sem hallottam felőle. Úgy tűnik, már nem érdeklem...

Bloom erre nem tud mit mondani. Szívesen vitába szállna, nyugtatná barátnőjét, hogy biztos nem felejtették el. De mégis hogyan, ha ő sem tud semmit Heliáról? Flóra viszont hirtelen megáll.

– Talán mégsem olyan jó ötlet...

– Még mit nem! – szakítja közbe Bloom. – Nehogy azt gondold, hogy csak úgy itt hagynánk... Egyébként is tegnap beszéltem Skyjal, és azt mondta, sikerült beszervezniük egy új diákot. Lehet, hogy a végén még össze is jöttök...

Ebben a pillanatban egy specialista jelenik meg az iskola kapujában. Siklóval érkezett, amit most megfordít, majd arrafelé fordítva a fejét, amerről jött, várakozni kezd. Arca nem látszik bukósisakja mögött. Egyszerű, sötét rövidujjú pólót és nadrágot visel, valamint egy fekete csuklópántot a jobb alkarján. Amíg vár, a lányok odasietnek hozzá.

– Gyorsan ideértél, annyi szent! – kiáltja Stella, magára vonva a vendég figyelmét. – Na, ki rejtőzik a sisak alatt? Semmi kétség, hogy Brandon...

– Ne is álmodj, biztosra veszem, hogy Riven az – szólal meg Musa.

– Nem hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy ez csakis Sky lehet – vélekedik Bloom.

A fiú pár pillanatig csak kapkodja a fejét egyik lányról a másikra. Látszólag nem érti, mi a találgatás témája. Végül megkérdezi:

– Mindig ilyen fogadtatás vár arra, aki elsőnek ideér?

A specialista hangja nem hasonlít sem Sky, sem Brandon, sem pedig Riven hangjára. A lányok döbbenten állnak mellette. Kisvártatva Techna szólal meg.

– Bocs, attól tartok, összetévesztettünk valakikkel...

Három újabb sikló tűnik fel az iskolához vezető ösvényen. Még három specialista érkezik, és megállnak társuk mellett. Közülük az első leveszi a sisakot. Sky az.

– Öreg, jól otthagytál minket – mondja az idegennek halvány ingerültséggel a hangjában.

– Tehetek én arról, hogy nem meritek kihasználni az ösvény szélességét? – kérdez vissza az, miközben Brandon és Riven is leveszi a sisakot. –  De azt nem mondtátok, hogy már várni fognak minket. Akkor még egy kicsit siettem is volna.

A tündérek érdeklődve figyelik a beszélgetést. Egy specialista, aki legyőzi Skyékat egy siklóversenyen?

– Timmy hol van? – kérdezi hirtelen Techna.

– Egy kicsit lemaradt – válaszol Brandon, miközben visszanéz a válla fölött. – Csak siklókkal tudtunk jönni, de ő nincs oda értük. Mindjárt itt lesz.

– Úgy sem indulunk el nélküle – teszi hozzá Sky, majd ismét az idegenhez fordul. – Addig nyugodtan leszállhatsz.

– Tényleg, még mindig ezen ülök? Annyira elzsibbadtam, hogy észre sem vettem...

Az idegen leszáll a siklóról. Nagyjából ugyanolyan magas, mint a többiek. Vékony, szinte véznának is lehetne nevezni. Ahogy a sisak lekerül a fejéről, rövid, barna haj bomlik ki alóla. Az arcát elnézve alig néz ki húszévesnek. Barna szemével a lányokra tekint, majd meghajol.

– Milyen faragatlan vagyok, hogy nem mutatkoztam be – mondja. – A nevem Bart. Örülök a találkozásnak.

A lányok sorban visszaköszönnek a fiúnak. Flóra szemében érdeklődés tükröződik, bár nem olyan erős, mint amit Layla szeméből lehet kiolvasni. Nem is kérdéses, melyiküknek imponál jobban egy siklóverseny győztese.

– Mivel csak öt siklóval vagyunk, valamelyikre hárman kerülnek – szólal meg újra Brandon. – Amíg Timmyre várunk, el kéne dönteni, ki mögé ülnek ketten.